Az év második félévében is a hagyományápolás, tárgyi emlékek megőrzése és a nyelvápolás mellett az egyik legfontosabb feladatunknak tartottuk a közösségépítést.

Rendezvényeinkkel szeretnénk életet vinni a Németváros hétköznapjaiba, közösségi épületeibe, tartalommal megtölteni az ünnepnapokat. Ezt a munkát csak összefogással lehet véghezvinni, ezért köszönjük mindazoknak, akik segítették munkánkat, Pápai Ferencnek és családjának, a Pápai zenekarnak, Sebestény Andrásnak, dr. Illyés Józsefnének, Gerhard Stengelnek, Mikus Évának, Mittag Rolandnak, a Németvárosi óvoda óvó nénijeinek, Nagy Máriának és a GYAKI Implom József Általános Iskola tanárainak, Danszky Károlynak, a Gyulai Római Katolikus Egyházközösségnek, a németvárosi bácsiknak és néniknek, a Gyulai Hírlapnak, a Gyula Televíziónak és még sok-sok embernek, akik aktív jelenlétükkel támogatták tevékenységünket.

Júliusban megtartottuk a Deutschsprachiger Stammtisch 4. születésnapját a Százéves cukrászdában, fergeteges hangulatban ünnepeltünk legalább 40 törzsvendégünkkel együtt. Sajnos, ebben a hónapban Gróh József K. Schriffert-díjas harmonikástól kellett búcsút vennünk, aki 73. életévében hunyt el. Temetésén részt vettünk. Gróh Józsi bácsi nagyon fog hiányozni a német kisebbség életéből, hiszen minden rendezvényünk színfoltja volt. Emlékét
megőrizzük. A hónap végén került megrendezésre Magyargyula és Németgyula települések egyesülésének 150. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség. A rendezvényből mi is kivettük a részünket.

Szeptember 30-án domborművet avattunk az Apor téri kútnál, majd Mittag Mónika elnök nyitott meg egy kiállítást, október elsején részt vettünk az ünnepi testületi ülésen a Városháza dísztermében, ahol a legidősebb és a legfiatalabb németvárosit köszönthettük. Másnap emléktáblát avattunk a két város határán. Szeptember végén érkezett Mareike Martens Németországban végzett szociális munkás a Gyula Egyesített Óvodái Németvárosi Óvoda tagintézményébe, ahol egy tanévet tölt a gyerekek között, részt vesz a Német Kisebbségi Önkormányzat munkájában is. Nagyon nagy lehetőség ez nekünk, hiszen anyanyelvű pedagógus lehet közöttünk, sokat tanulhatnak a gyerekek és az óvodapedagógusok tőle. Köszönjük a Német Iskolaegyesület és Gyula Város Önkormányzatának a segítséget, hogy Mareike itt töltheti gyakorlatát.

Október 5-én megrendeztük a Németvárosi Szüretet és Sváb Bált a Park étterem teraszán és az étteremben. Ismét nagy volt az érdeklődés, több mint 200-an eljöttek, borpréselés, szüreti játékok, tombola, tánc és különleges vacsora várta a bálozókat. Az igényes szervezés ismét Szilágyiné Solymosi Mária munkáját dicséri. Októberben rendezték meg Gyulán a XVI. Békés Megyei Német Önkormányzatok Anyanyelvi Kulturális Napját. Természetesen a szekeres, zenés vonulás a Művelődési házig volt a legnagyobb attrakció, ahol a gasztronómiai élményeken kívül a nyolc Német Önkormányzat mutatkozott be német nyelvű műsorokkal. Gyulát a GYAKI Implom József Általános Iskola német nemzetiségi csoportja képviselte színvonalas műsorral. Több mint 400 fő vett részt ezen a napon, ezzel rekordot is döntöttünk. Hagyományos német nemzetiségi ételekkel vendégeltük meg a nap végén a hozzánk érkezőket. A rendezvényen olyan személyiségek is részt vettek mint Heinek Otto, a Magyarországi Német  Önkormányzatok elnöke, Tolnai Péter, a Megyei Önkormányzat részéről és dr. Perjési Klára, városunk polgármestere. Ez nagy megtiszteltetés számunkra.

November utolsó szerdáján tartottuk az Adventi Törzsasztal rendezvényünket, ahol német hagyományos adventi énekeket tanítottunk az igen nagyszámú érdeklődőknek, jó hangulatban énekeltünk és beszélgettünk. Gyula Város Kulturális Osztálya és dr. Erdmann Gyula alpolgármester szervezésében K. Schriffert-emléktáblát avattunk a K. Schriffert utcában. A rendezvényen a híres németvárosi dédunokája is részt vett.

Decemberben, advent minden vasárnapján közös éneklést tartottunk az általunk felállított Németváros Karácsonyfájánál. Ötödik alkalommal állítottunk fát az Apor téren, és úgy érezzük, a németvárosiak várják és szeretik ezt a rendezvényt, hozzátartozik a karácsony várásához és az adventi készülődéshez. A második vasárnap a Németvárosi Óvoda, majd a harmadik vasárnap pedig a GYAKI Implom József Általános Iskola diákjai adtak műsort. Köszönjük támogatóinknak a segítséget és Gyula Város Önkormányzatának a támogatását, mellyel segítették munkánk sikerességét.