Mentsük meg Gyula város legidősebb házát! 

A 1775 körül épült késő barokk stílusú lakóház, azon kevés házak egyike Gyulán, amely épségben túlélte az 1801. évi nagy tűzvészt, amikor egész Gyula porig égett. A tűzvész után a ház lakói hálából, hogy a ház megmenekült, Szeplőtelen fogantatás kőszobrot helyeztettek el a tűzfalon található szoborfülkében. Alkotója id. Czigler Antal építész.A lakóház tulajdonosát, aki földműveléssel, szőlő- és gyümölcs termesztéssel foglalkozó kisbirtokos család volt, a szobor elhelyezése óta M. (Máriás) Schriffert néven emlegették, a házat pedig Máriás-háznak nevezték el. A ház tulajdonosa volt később (1866-1904) M. Schriffer Erzsébet aki K. Schriffert József Gyula város díszpolgárának és Országgyűlési képviselőjének első felesége volt. Jelenleg is Schriffert leszármazottal lakják a házat. A ház jelenlegi tulajdonosa azonban egy pár évvel ezelőtt úgy döntött, hogy eladja a házat. Több építési vállalkozó is szerette volna megvenni majd építési telekként tovább értékesíteni, hiszen a ház Németváros főterén a Jókai utca sarkán, az Erkel házzal és a Szent József Templommal srégen szemben áll. Szerencsére az épület Országos Műemlékvédelem alatt áll és így megmenekült a lebontás alól és ezzel a Németváros egyetlen olyan háza megmaradt amely még az eredeti stílusjegyeket őrzi a tűzvész előtti állapotokról. A ház jelenlegi tulajdonosai felkeresték a Gyulai Német Kisebbségi Önkormányzatot és Dr. Erdmann Gyulát Németváros Önkormányzati képviselőjét, hogy segítsenek a ház méltó tovább hasznosításában. A Német Kisebbségi Önkormányzat határozatba hozta meg, hogy mindent megtesz a ház megmentéséért és ha sikerül a házat az Önkormányzatnak megvásárolnia pályázatok segítségével próbál anyagi forrást teremteni a ház felújítására, mely kiválóan alkalmas lenne egy német nemzetiségi tájház és németvárosi kulturális közösségi ház kialakítására. A már összegyűjtött német bútorok, használati tárgyak, népviseletek megfelelő helyen kerülhetnének kiállításra, ezzel bemutatva Németgyula és a későbbi egyesített Gyula Németvárosi polgárainak életét. A Német Kisebbségi Önkormányzat az utóbbi években az érdekképviseleti munkán kívül a hagyományok ápolására és a közösségi, kulturális élet megszervezésére nagy hangsúlyt fektetett. A Máriás Ház végre méltó helyszíne lehetne ezeknek a hagyományőrző, közösségépítő és nyelvápoló rendezvényeknek, ahol a Disznótoros farsangtól a Németvárosi szüretig mindennek helye lehetne. Végül de nem utolsó sorban fontos feladata lenne a tájháznak,hogy végre a Német város és a németség is bemutatkozhatna a Gyulára látogató turistáknak építészetével, hangulatos kis utcáival hagyományával és kultúrájával. Gyula Város Képviselő testülete novemberi testületi ülésén tárgyalja a ház megvásárlásának ügyét. Dr Erdmann Gyula Alpolgármester Úr hónapok óta rendületlenül próbál támogatókat keresni e nemes ügyhöz. Kérem a Tisztelt Képviselő Testületet és Gyula város polgárait támogassák Gyula város legrégebbi házának megmentését!

Mittag Mónika

Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke