Az új összetételű Kisebbségi Önkormányzat megalakulása után 2006 decemberében meghívta nyílt testületi ülésére a németvárosi és a németséggel együtt működő, azt segítő polgárokat, azzal a céllal, hogy azok akikért dolgozunk is beleszólhassanak, véleményezhessék az éves munkatervünket, eddigi munkánkat. Igen nagy létszámban jelentek meg közösségünkhöz tartozó érdeklődők. Munkánkról megbecsüléssel nyilatkoztak, de sok új, értékes ötlet is felmerült, amit szeretnénk megvalósítani az elkövetkezőkben.

Január 7-én megemlékeztünk az elhurcoltak emléktáblájánál. Önkormányzatunk most első alkalommal emlékezett együtt a Német Klubbal. Január 24-án tartottuk az első Németvárosi Farsangot a Németvárosi Idősek Klubjában ahol több mit 50 résztvevővel űztük el a telet. A jelenlevők beöltözve érkeztek, sok hagyományos süteményt, fánkot hoztak, forralt bort készítettek. Késő éjszakáig tartott a mulatság. Február hónapban megtartottuk az éves  közgyűlésünket, ismét sok érdeklődő jelenlétében.

A hagyományos József napi rendezvényt március 16-án tartottuk a Németvárosi Idősek Klubjában, az Implom József Általános Iskola adott nagyon színvonalas köszöntő műsort, majd Bagyinszki Zoltán tartott vetítést Sváb Borospincék címmel. A rendezvényen több mint 50-en vettek részt, nagyon jó hangulat volt. A Gyula Napok keretében német nemzetiségi bemutató sátrat állítottunk, ahol hagyományos Húsvéti ételeket kóstoltattunk és tojásfestésre volt lehetőségük az érdeklődőknek a Németvárosi óvó nénik segédletében. A németvárosi idős emberek is bemutatták az élő német nemzetiségi hagyományokat süteményekkel, harmonika muzsikával. Sátrunknál több százan megfordultak.

Május 27-én tartottuk a 4. Pünkösdi Mulatságokat. A rendezvény nagyon sikeresnek mondható, majdnem 200 adag ebéd fogyott el és legalább 400-an gyűltek össze az Apor téren. Műsort adott a Németvárosi Óvoda, az Implom József Általános Iskola, és az Erkel Ferenc Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara is. Az ebédhez a Harruckern téri Vidám Fiúk szolgáltatták a zenét.